Kedves Olvasók!

Hamarosan újabb érdekes témákról olvashatnak/olvashattok! Jelenleg ezekhez gyűjtök adatokat és történeteket. Többek között a Waldbott - Bretzeinheim vadászkastélyról (és vadaskertről), a háborús időkről és a nálunk forgatott, ,,A Völgy'' című filmről fogok cikkeket közzétenni. Térjenek/térjetek vissza később is! :)

Dani

Nem egy ilyen cikkel szerettem volna folytatni a blogot, de gondoltam mesélek egy kicsit arról milyen is felnőni egy ,,eldugott kistelepülésen.''

,,Milyen rossz lehet ott fiatalnak lenni, biztos semmi élet nincs."

Mondhatják azok, akik nem ismerik Háromhutát és csak azt tudják, hogy egy 140 fős kistelepülés valahol a Zemplénben megbújva. Mikor Pestre jöttem egyetemre és az újonnan megismert  hallgatótársaimnak elmeséltem, hogy hol élek, csodálkozva néztek és néhányan még betájolni sem tudták hol is lehet ez a falucska. Ezért már csak úgy szoktam mondani, hogy; Háromhután élek, a Zemplénben van Sárospatak és Tolcsva közelében. Gondoltam így hátha könnyebb lesz nekik elhelyezni képzeletbeli térképükön. Aztán közlöm velük, hogy ebben a ,,messzi Háromhutában" bizony csak 144-en élünk, mi fiatalok pedig már csak huszonöten vagyunk körülbelül. Távoli vidékekről érkező társaim még meg is értik ezt, de a pesti kollégák néhány esetben teljesen elképednek rajta. ,,144-en? Van olyan falu ahol ilyen kevesen laknak?" (Mondjuk nem lepődök meg ezen túlságosan, hiszen nekik Miskolc és Debrecen is vidék.) Van bizony, sőt van ahol még kevesebben. Itt van mellettünk például Regéc, de van az országban olyan település ahol ötvenen, vagy még tíznél is kevesebben élnek. Van aki kérdezget még erről-arról, de azt a kérdést, hogy - Mit lehet ott csinálni? - szinte mindenki felteszi. Én erre csak mosolyogva annyit mondok, hogy hidd el nem unatkozunk. Elmondhatnám nekik, hogy mi mindent csinálunk mi itt Háromhután, de ahhoz szerintem egy nap se lenne elég. :) Azért itt elmesélek néhány dolgot...

Kezdjük azzal, hogy mi vidéki (falusi) gyerekek már születésünktől fogva sokat vagyunk a szabadban, és mihelyst megtanulunk járni, már ,,szökünk" is ki a házból, de még az udvarból is. - Ezzel kapcsolatban megemlíteném, hogy az öcsém egyszer beszorult a kiskapu alá, mert ki akart menni az utcára. :) Járni és egyedül mászkálni már tudunk, jöhet műanyag motorozás és a  (Ma már úgy látom sajnos nem gyártják azt a hagyományos háromkerekű lábbal hajtós kismotort amit mi a végletekig használtunk.) a biciklizés! Először csak a kis háromkerekűvel (nekem egy fehér küllős piros cangám volt), majd jöhet a BMX, a mountain bike és a jó öreg kontrafékes ,,nagymama biciklije." ,,Hol csavarogtatok már megint?"

Emlékszem egyszer Ricsivel bicikliztem. Ő a három kerekűvel, én meg a BMX-szel. Olyat estem valami miatt, hogy átbukfenceztem felette. Az se volt semmi, mikor néhányan lejöttünk a középhutai temetőről (akkor még nem volt lépcső), de nem ezek voltak sem az első, sem az utolsó biciklis emlékeim. :) Két tekerés között elmentünk bunkit építeni. A velem hasonló korúakkal szinte folyton bunkit építettünk, néhánynak a maradványai talán még ma is látszanak. Elhordtuk otthonról az összes szöget, kalapácsot, fűrészt és faanyagot, aminek később a szüleink nyilván nem örültek, de hát egyszer van a gyereknek bunki építési korszaka. Így múlt el a nyár, jött az ősz majd a tél. Télen pedig mit csinálunk? SZÁNKÓZUNK! De nem a hagyományos, ma már szinte mindenhol kapható szánkókkal, hanem a strapabíró vas és fa szánkókkal, Trabant tetővel, vagy bármivel ami csúszott. Az általunk Pasekának hívott pályán őrült szánkózásokat és versenyeket rendeztünk, nagy borulások és esések közepette. Egyszer csináltunk egy komoly versenyt. :) Volt rajt és cél, bóják botból, sőt még mentőállomás is, ahol Gabcsi (G. Gabriella) állt készenlétben egy szánkóval a ,,sérültek" ellátására. Egyszerre indultunk, fellöktük egymást, összekötöttünk vagy 5 szánkót és úgy jöttünk le, meg is sérültünk, de sötétedéskor felejthetetlen élményekkel tértünk haza. Azok a telek...

Mikor nagyobbak lettünk bizonyos szempontból őrültebb dolgokat kezdtünk csinálni. Csabival és Ádámmal például benzinből, csövekből és gyújtóból mindenféle bombákat meg rakétákat csináltunk amit aztán megpróbáltunk felrobbantani. Egyszer felgyújtottuk a garázsunkban valamit amit aztán alig tudtam eloltani. Azt is elterveztük, hogy a régi pedálos gokartomból motoros gokartot építünk. Szétszedtük egy régi  Romet motort, mert úgy gondoltuk annak a blokkját fogjuk beépíteni. Szegény Romet még működött, és azóta se lett összerakva...  A vadászat is nagyon érdekelt bennünket, Ricsivel és Dáviddal el is indultam egyszer vadászni a légpuskánkkal, de úgy emlékszem nem lőttünk semmit, csak felakadtam egy fára. :)

Ilyen és hasonló élmények (leírni se tudnám, annyi volt) közepette teltek el az általános iskolás éveink. (Hozzáteszem, hogy az iskolában is érdekes dolgokat műveltünk néha.) Megnőttünk, középiskolába és egyetemre mentünk, de a szünetekben és hétvégente továbbra is találkozunk..

Manapság összejárunk beszélgetni, focizunk, szalonnát sütünk, túrázunk, sátorozunk, motorozunk, vagy bulizunk. Igen bulizunk! Nem tudom, mért hiszik azt a városiak, hogy falun nem lehet bulizni, vagy szórakozni, de nagyon rosszul hiszik. :D Vannak rendezvényeink, (Anna-nap, Családi nap, Futóverseny, Farsang, stb.) van hozzá termünk és felszerelésünk, na meg persze jó féle hutai pálinkánk.

Ide bevágnám Csilla facebookon közzétett posztját (engedelmével egy kicsit módosítottam), amit épp egy buliban írt;

...160 fős kis falu ez, de mindig olyan bulik vannak, mint miamiban jófiú...    — itt: Óhuta.

Szerintem ezek a történetek jól mutatják, hogy bizony van itt élet, és ha szórakozni akarunk, akkor tudunk is. Mi nem unatkoztunk gyerek korunkban, nem ültünk napokat a számítógép előtt, és nem nyavalyogtunk ha megsérültünk biciklizés, vagy szánkózás közben.  Legyen jó, vagy rossz idő, meleg vagy hideg, mi mindig kint vagyunk. Szerintem ez így van rendjén, és remélem még sokáig így is marad! :)

De a játék, a szórakozás és a buli nem minden!  Sok városi ember nem érti, hogy mi hétvégén miért dolgozunk. Erre csak annyit mondanék, hogy a fa bizony nem vágja és aprítja magát össze...

Én büszke vagyok arra, hogy Háromhután születtem és nőttem fel. Büszke vagyok az ország egyik legszebb településére, a hegyeinkre, a házainkra, a rendezvényeinkre, az emberekre és mindenre ami Háromhuta. Remélem ezzel még sokan vannak így!

Városi társaimnak pedig azt ajánlom, hogy ne szólják le egyből a vidékieket és a vidéki kis községeket! Gyertek el hozzánk, töltsetek nálunk néhány napot és ismerjétek meg egy falu életét, hagyományait és mindennapjait. Túrázzatok, focizzatok és szórakozzatok velünk, vágjatok egy kis fát! :D Mi mindig szeretettel várjuk azokat, akik meg szeretnék ismerni településünket.

Ui.: De ha egyszer ide látogattok, meg ne kérdezzétek azt, amit egy nálunk táborozó fiatal már megkérdezett.

,,Van itt pláza?"

...

(Életünk képei - http://haromhuta.hu/fotogaleria.htm)

A blogomban Háromhutával, és a környékkel kapcsolatos történelmi eseményekről, érdekes történetekről, és eddig ismeretlen tényekről fogok cikkeket közzétenni, de bizonyára akad majd néhány ezektől eltérő bejegyzés is. Ha véleményed, ötleted vagy olyan témád van amit érdemes lenne megvizsgálni, írj nyugodtan. :)

Az első cikkem a háromhutai erdei vasútról szól. Jó olvasást hozzá!

Volt egyszer egy vasút..

A II. Rákóczi Ferenc által megépíttetett  majd a későbbiekben korszerűsített és áthelyezett üveggyár 1916-ban fejezte be működését. A szakmunkások távoli üveggyárakba mentek dolgozni, a település lakói pedig állattartással, földműveléssel és fakitermeléssel foglalkoztak tovább. A 20. században összefüggő egésszé vált a széleskörű és több ágazatra kiterjedő termelési tevékenység, kialakult az erdőgazdálkodás. Csemetét neveltek, erdősítettek, építették az erdei utakat, ismert volt a vadgazdálkodás színvonala, a favagyont pedig tövön adták el a fakereskedőknek. A vevő termelte ki, dolgozta fel és szállította el az értékesítésre szánt, javarészt tölgy és bükk fát. 1908-tól javult a fapiac, így az ismert osztrák Wiener Bankverein bank pénzügyi támogatásával a Greiner-cég belefogott egy 18 km hosszú erdei iparvasút építésébe, a MÁV Olaszliszka-Tolcsva állomásától az újhutai Határvölgyig. 1909. február 13-án kezdődött meg a vasútépítéssel kapcsolatos közigazgatási eljárás a tolcsvai községházán. Erdőhorváti lakosai a területek kisajátítása miatt nem támogatták a vasútépítést, és többször fellebbeztek, valamint megrongálták a vasúti berendezéseket. Így itt csak 1910. június 15-én tarthatták meg az eljárást. A hegyekben kanyargó iparvasutat alföldi kubikosok építették, több szakaszban.

A hegyeket behálózó vonalak Üveggyár állomásra futottak be, ahonnan a fővonal, a Huta-völgyön, Erdőhorvátin és Tolcsván át jutott el Olaszliszka-Tolcsva rakodóállomásig. Középhután a temető alatt, egy ,,viadukton'' át vezették a vasutat, a Huta-völgyön pedig a mai úttal párhuzamosan építették ki a vágányokat. Újhután átcserepezték a zsúpfedeles házakat, hogy a fával fűtött mozdonyok szikrája ne okozzon tüzet.

A kezdeti nehézségek ellenére a vasút megépült és üzembe is helyezték. Újhuta és Középhuta térségének letermelése után az Óhuta feletti részek következtek, de ott még több vasút építésére volt szükség. A Greiner-cég csődje után a faüzletet a Kronberger-féle Faipari Rt. vette át, és 1916-ban megépítették az Üveggyár és Dorgó közötti hegyoldalakat behálózó vasútvonalat.

A Kronberger-cég háromhutai erdei vasútjának nyomvonalai a mai üzemtervi térképen.

A Rigó Rezső által tervezett és csongrádi kubikosokkal építtetett vasút érdekessége volt, hogy a meredek terepviszonyok miatt csúcsváltók közbeiktatásával és azon előre menettel és tolatással jutottak el a szerelvények a rakodás helyére. A Tokár tetőn (103-as emelkedő - 103 ezrelék) homokkal szórták a síneket, és a hegy felőli oldal ki volt tisztítva, hogy legyen hová ugrani. A Kiskirályoson és a Bohó réten kialakított tábori telefonnal összekötött rendező pályaudvaron állították össze a vonatot. Az 5 tonnás kocsikból álló szerelvényeket 3 kisebb erdei mozdony (Frigyes, Hedvig, Sándor) vontatta le az Üveggyárba, onnan pedig egy fővonali mozdony (Barcsa és Zsigmond) továbbította a MÁV állomásra. Az iparfát a kocsikra, a tűzifát a két kocsit összefogó fagerendára rakták és naponta 26-28 kocsit vagyis 130-140 m³ fát szállítottak le. Az iparvasutat Középbérc, Punkút és István-kút térségében repülővágányokkal egészítették ki, melyeken lovak vontatták az üres kocsikat, a fát pedig bükkfából épített csúszdán engedték le az alsóbb vonalakra. 

A vasút működése alatt a meredek hegyi pályákon, és repülővágányokon több halálos baleset is történt; 1910 karácsonya után, Középhuta felett egy lejtőt követően a hasábfával megrakott vasúti lóré egy kanyarodásnál kisiklott és felborult, a kocsin utazókat pedig a fa maga alá temette. Egy csendőr őrmester meghalt, öt munkás pedig súlyos sérüléseket szenvedett. 1921. augusztusában Goldschitter Emilt, 1922 januárjában Mitró Mártát a lóvasút elgázolta. 1922 júniusában Pillér Ferenc a Meszesgödörnél, 1924 novemberében Bárány János a középbérci halálkanyarban a lóvasúton életét vesztette.

Hadifoglyok az erdőn és a vasútnál...

A fakitermelést, felkészítést, közelítést és rakodást a katonai szolgálat alól ideiglenesen felmentett hutai és környékbeli munkások, valamint fuvarosok végezték. Ha kevés volt a munkás, vagy sürgős munka volt, akkor a csendőrök az asszonyokat is kihajtották tűzifát, kis talpfát rakodni. Később a felmentettek is a frontra kerültek és helyükre erdei munkában jártas orosz, szerb, albán, olasz hadifoglyokat vezényeltek. A cég 30-40 fős fabarakkokban helyezte el őket és gondoskodott az ellátásukról. Nyáron 11-12 órát dolgoztak, csekély bért is kaptak, amit a cég kantinjában elittak, elkártyáztak. (Itt is voltak balesetek - 1917. július 4-én egy fa agyonütötte Kukusin Iván orosz hadifoglyot.) 1919-ben a hadifoglyok hazamentek, a katonák pedig leszereltek, ezért a szolnoki csatából internált vörös katonákat, Erdélyből menekült székelyeket hoztak dolgozni.

Leáll a termelés, megszűnik a vasúti fuvarozás.

A kíméletlen termelések, és tarvágások miatt 1924 végére lényegében megszűnt a fakitermelés, és a Kronberger cég 1925-ben bejelentette működésének beszüntetését...

Azt nem tudjuk pontosan, hogy a vasút meddig üzemelt, de a ,,romboló brigád" 1925 nyarán kezdte el a pálya lebontását, és ma már csak néhány helyen látható a vasút egykori építménye.

Az erdei kisvasút nyomvonala napjainkban:

Középhután a temető alatt

Az alkotóház felett

A "viadukt" pilléreinek maradványai

A focipálya felé

Mi lenne ha... 

..még a mai napig működne a kisvasút? Gondoljunk bele, hogy a szállítási feladatok mellett személyszállításra is használhatnánk, és Olaszliszka-Tolcsva állomástól, Tolcsván és Erdőhorvátin át kisvasúttal juthatnánk el Háromhutára. Mind turisztikai, mind üzleti szempontból előnyös lenne Háromhuta, de Tolcsva és Erdőhorváti számára is. Felvonatozhatnánk az Üveggyárig, majd körbezötyöghetnénk kis falunk csodálatos hegyeit. De jó is lenne! :) Ám a kisvasútnak sajnos mára már hűlt helye, a nyomvonalára pedig sok helyen ráépítkeztek vagy megsemmisült. Újjáépíteni ezért és a költségek miatt szinte lehetetlen lenne, de talán egy részét feléleszthetnénk és építhetnénk egy turista csalogató hajtánypályát.

Íme a tervek:

A középhutai temetőtől egy lejtővel indulva, az Alkotóház felé kanyarodna a pálya, majd egy új hídon át (a régi helyén) a házak felett haladna tovább a focipályáig. A pálya elején, és végén lenne egy visszafordító kanyar, illetve egy tárolóvágány a hajtányok tárolására. Középen pedig egy váltó segítségével kerülhetnék el egymást a szembe közlekedő hajtányok. A 760 mm nyomtávolságú pályán közlekedhetnének lábbal hajtós, és elektromos járgányok is, sőt szervezhetnénk olyan hajtánytalálkozókat, ahová a hobbi hajtányozók elhozhatnák saját járművüket is. A pálya mentén információs táblákat helyeznénk el, az induló és érkező állomásoktól pedig tanösvények indulnának, amik segítségével a látogatók megismerhetnék Háromhuta történetét, növény- és állatvilágát. A vasútpályához szükséges nyomvonal megvan, csak ki kellene tisztítani és néhány helyen megerősíteni. A híd pilléreit helyi kőből, magát a hidat helyi faanyagból építhetnénk újjá. A talpfákat szintén legyárthatnánk helyben, a pályát pedig az Északerdő Zrt. kisvasútjainak fölös, félretett sínjeiből fektethetnénk le. A járműparkot  vásárolt, vagy egyedileg épített hajtányokból állítanánk össze. 

Az akarat megvan, önkénteseket is biztos találnánk, már csak támogatók és az anyagi forrás hiányzik.

Aztán már roboghatunk is! :)

(Felhasznált irodalom: Háromhuta története)